Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A házimacska

 

Macska

 
 
Domestic cat cropped.jpg
Státusz
Háziasított
Rendszertani besorolás
%0
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Rend:

macska (más néven házi macska, tudományos nevén Felis silvestris catus) egy kisebb termetű húsevő emlősállat, amely a macskafélék (Felidae) családján belül, a Felis nem Felis silvestris fajához tartozik, a vadmacska alfaja, bár a mai rendszertanban inkább kezdik külön fajként kezelni az állatot, ugyanis nagyon sok dologban eltér az őseként tekintett fajtól (ez viselkedésbeli és kinézetbeli határozó is lehet). Ügyes ragadozó, több mint 1000 faj tekinthető a zsákmányának. Emellett meglehetősen intelligens, beidomítható egyszerű parancsok végrehajtására vagy szerkezetek működtetésére (illetve képes önállóan is kisebb feladatok betanulására) (Lásd: A macska intelligenciája).

Körülbelül 10 000 évvel ezelőtt kezdett az ember társaságában élni, háziasításának ábrázolása mintegy 4000 éve Egyiptomban történt.[1]

2004-ben Jean-Denis Vigne és kollégái (Nemzeti Természettudományi Múzeum, Párizs) jelentése a macska háziasítására vonatkozó legkorábbi tárgyi bizonyíték feltárásával foglalkozik. A lelet egy ciprusi emberi sírból került elő, melyben egy meghatározatlan nemű felnőtt ember és egy macska csontjai találhatók. A lelet mintegy 9500 éves. A sírból a csontok mellett kőszerszámok, vasoxid-maradványok, maroknyi tengeri kagyló és (az emberi csontoktól 40 cm-re) a saját sírjából egy nyolc hónapos macska csontváza kerültek elő, melyet az emberrel megegyezően nyugati irányba nézve fektettek. Mivel a macska nem őshonos a Mediterrán medence szigetein, ezért csak a szárazföldről kerülhetett oda, minden bizonnyal a közeli levantei partokról. A lelet az ember és a macska tudatos együttélésének bizonyítéka kb. 10 000 évvel ezelőttről a mai Közel-Keletnek nevezett területen. Ez összhangban van a genetikai kutatások eredményeivel is, melyek szintén ezt a földrajzi és időbeli eredetet erősítik. Úgy tűnik, a macska háziasítása az első emberi települések létrejöttének idején, a neolitikus korban történhetett a Termékeny félholdként ismert területen.[2]

A macskának számos fajtája és színváltozata létezik. Csupasz és farok nélküli változatait is kitenyésztették. A macskák több mint százféle hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálnak, mint például nyávogás („miaú”), csiripelés, dorombolás, fújás, morgás, perregés.[3] A lovakhoz és más háziállatokhoz hasonlóan a macskák is képesek vadon élve fennmaradni. Az önállóan élő macskák gyakran kisebb kolóniákat alkotnak. Az állatvédők beszámolói szerint azonban hosszú távon csak igen kevés példány képes gazdátlanul életben maradni, többségüket elpusztítják a járművek, a ragadozók, az éhség, az időjárás viszontagságai és a betegségek. Ezért számos országban, köztük hazánkban is a macskák és más háziállatok elhagyása, illetve otthonukból való szándékos eltávolítása (bántalmazásukhoz hasonlóan) büntetendő.[4]

A macska sok kultúra legendáiban és mítoszaiban tölt be jelentős szerepet, az egyiptomiak, a kínaiak és a vikingek ősi történeteiben is szerepel.[5] Általában tisztelik, de olykor becsmérlik is.

 

Anatómia:

A macskák sportos alkatúak, testük gyors, intenzív tevékenységre alkalmas, így ideális a ragadozó életmódhoz. Jó futók, rövidtávon képesek elérni az akár 50 km/h-s sebességet is. Ízületeik hajlékonyak, hosszú lábaikkal, rugalmas erős izmaikkal remekül ugranak, képesek függőlegesen felfelé a kerítésekre vagy falakra akár két méter magasságba is felugrani, álló helyzetből. Emellett igen jó az egyensúlyérzékük (egyensúlyuk megtartását hosszú hajlékony farkuk is segíti), reflexeik gyorsak.

 

Fiziológia:

A kölyköket 8-9 hetes korukig az anyjuk eteti, a felnőtt egyedeknek naponta 1-2 étkezésre van szükségük, melyek során testtömeg-kilogrammonként mintegy 4-5 dekagramm[15] táplálékot fogyasztanak el.

A macskák gyakran összegömbölyödve alszanak.

A macskák más állatokhoz képest meglehetősen sok időt töltenek alvással, különösen idősebb korukban. A napi alvásigényük körülbelül 12-16 óra, de átlagosan 13-14 órát alszanak, némelyikük azonban akár napi 20 órát is képes alvással eltölteni. Geoffrey B. West és Van M. Savage amerikai kutatók tanulmánya szerint az emlősállatok alvásigénye testméretük növekedésével csökken, bár az alvásigényt az agy mérete és energiafelhasználásának mértéke, valamint az életmód is befolyásolhatja (például a ragadozók többet alszanak).[34]

A macska időnként félálomban pihen, ehhez általában a lábait behajlítva lekuporodik, ill. lefekszik, szemeit behunyja, füleit előre vagy a zajok irányába fordítja. A félálomban töltött idő végén rendszerint alvó pózt vesz fel (például összegömbölyödik), majd elalszik. Az alvási folyamat az emlősökéhez és a madarakéhoz hasonlóan zajlik. A felszínes alvást felváltó mélyalvási szakaszban az izmok ellazulnak és bekövetkezik a REM-fázis vagy álomfázis, mely során az agyi aktivitást jelző EEG jelek hasonlítanak az ébrenlétnél megfigyelhetőekre. Ezt az időszakot a gyors szemmozgás mellett a bőr és az izomzat rángatózása is jelezheti. A mintegy 6-7 perces mélyalvási szakaszt körülbelül 20-30 perces felszínes alvás követi, melynek végén a macska néha felébred és testhelyzetét megváltoztatva újra elalszik. Az alvó állat számára a zaj vagy egyéb zavaró körülmény hatására történő hirtelen felébredés stresszt okoz, amely hosszú távon, gyakran megismétlődve pszichikai rendellenességet, betegséget is eredményezhet.[35]

A macska hőfényképe

Éjszakai életmódot folytató állatok lévén a macskák (elsősorban a fiatalabb példányok) gyakran hiperaktívvá és játékossá válnak az esti vagy a hajnali órákban. Az ilyen időszakokat „esti/éjszakai őrületnek” vagy „fél órás őrjöngésnek” is nevezik.[36][37]

A macska vérmérséklete nagyban függ fajtájától illetve tartási körülményeitől. A soványabb példányok általában aktívabbak testesebb társaiknál.

A macska normál testhőmérséklete 38-39 °C.[38] A macskának hőemelkedése van vagy lázas, ha a testhőmérséklete eléri a 39,5 °C -ot vagy feljebb emelkedik, amennyiben pedig 37,5 °C alá csökken, akkor kihűlt. Összehasonlításképpen az ember normális testhőmérséklete körülbelül 36,8 °C.[39] A házi macska szívverése percenként 140 és 220 között van, nagyban függ attól, hogy az állat mennyire izgatott (nyugodt állapotban 150 és 180 közé esik, amely nagyjából a duplája az ember szívverésének).

 

Higiénia:

Köztudott, hogy a macskák rendkívül igényesek a tisztaságot illetően, körülbelül az életük 30%-át töltik tisztálkodással.[49] A mosakodás elősegíti a test melegének megőrzését, eltávolítja az élősködőket és serkenti a bőr vérkeringését. Nyelvük papilláival és nyáluk használatával tartják tisztán bundájukat. A macska nyála jól tisztítja a szőrzetet, az embernél azonban allergikus reakciót válthat ki. A macskára allergiás emberek egy része szénanáthától, asztmától vagy bőrkiütésektől szenved, másokon azonban nem jelentkeznek az allergiára utaló tünetek.[50] Némelyik macska szívesen mosdatja a fajtársait vagy akár a gazdáját is. A tisztálkodás közben lenyelt és a gyomorban összetapadt és megszilárdult szőrt (melyet bezoárkőnek neveznek) időnként kiöklendezik. A hosszú szőrű fajtáknál ez gyakrabban fordul elő, azonban a felöklendezés megfelelő étrenddel és a bunda gyakori átfésülésével vagy szőrkefével való gondozásával elkerülhető. A macskák körülbelül ugyanannyi folyadékot veszítenek mosakodás közben, mint a vizelés során, ezért fontos hogy a folyadék pótlására mindig álljon a rendelkezésükre friss, tiszta ivóvíz.

A szobamacskáknak rendszerint egy alomként kőzúzalékot (például bentonitot vagy zeolitot), faforgácsot, papírt, esetleg virágföldet vagy homokot tartalmazó alomtálcára van szükségük, amely a számukra illemhelyként szolgál. Ez az alkalmatosság a háztartásban élő egyedek számától és az alom fajtájától függően gyakori tisztítást igényel, mivel az állat másképp nem hajlandó használni. Az illemhely használatának mellőzése mögött azonban egyéb ok is állhat, például székrekedés vagy más olyan egészségügyi probléma, amely az alom használatát megnehezíti. A házból kijáró macskák számára is célszerű egy illemhelyet fenntartani. Az alomtálca napi ellenőrzésével figyelemmel követhető az állat egészségi állapota is. Az alomnak és az alomtálcának is sokféle változata létezik, némelyikük használat után elkülöníti az almot az ürüléktől. Az almok egyes fajtái a vizeletet is magukba szívják, megnövelve az alom felhasználási idejét, bár előfordulhat hogy bizonyos almok némelyik macska számára egészségügyi problémát okoznak.[51]

Toaletthez szoktatott macska

Az alomtálcák növelhetik a toxoplazmózis fertőzés kockázatát a terhes nőknél és a legyengült immunrendszerű személyeknél, bár a fertőzés esélye a kizárólag lakásban élő macskák esetében kisebb. A fertőzésveszély csökkenthető, ha az alomtálcát naponta, egy a fertőzéssel szemben ellenálló személy kitisztítja.

A macskák betaníthatók az emberi használatra készített WC használatára is, melynek révén az alomtálca szükségtelenné válik, bár komoly higiéniai okokból ez nem ajánlott. A betanítás, melynek során az alomtálcát egyre közelebb helyezik a vécécsészéhez, általában két-három hetet vesz igénybe. Ehhez egy rövid ideig ajánlatos egy tálat vagy egy kisebb dobozt rögzíteni a vécécsésze fölé, de a betanítás más segédeszközök használatával is könnyíthető.[52] Mivel a vécécsészéről történő leesés megsebesítheti az állatot, melynek folytán tartózkodni fog a vécé használatától, célszerű egy rácsot vagy más az ürülék lehullását lehetővé tevő, erre a célra gyártott segédeszközt helyezni a csészére, amely növeli a biztonságot. A vécécsészét ajánlatos lefedve tartani abban az esetben, ha a macska nincs a vécé használatára szoktatva, máskülönben az állat megpróbálhat inni a benne levő vízből.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.